Olvastam ma Nonó blogját…és azthiszem, most van egy olyan bejegyzése, amivel kivételesen nem értek egyet….Ez a bejegyzés Nos, Nonó azt írja, hogy a testünkre hallgassunk, ne az agyunkra. Igaz, hogy Ő így is nagyon csinos és szerintem már most jó alakja van, viszont eddig úgy volt vele, hogy nem elégedett még és fogyni szeretne. Ha viszont valaki fogyni szeretne, akkor szerintem elhatározza és megcsinálja. Ennyi. Én nem fogok a testemre hallgatni addig, ameddig nem olyan a látvány,illetve a kg-ok is, amilyet én szeretnék. Persze Nonó nem adta fel látom én, tornázik ugyanúgy, figyel a kajálásra…de csak kevesebbet eszik, nem annyira válogatja meg, hogy mit.(persze ő alapból egészséges cuccokat használ főzéshez,ezt megfigyeltem már :P) Legalábbis én így látom. Én sem mondom, hogy marhára válogatok, persze kenyeret,tésztát,zsíros,cukros dolgookat próbálok nem enni, ha esetleg mégis ilyen lenne, akkor is inkább délelőtt, hogy estére elégjen az a fölöslegesen bevitt kcal. Mindenesetre én úgy vagyok vele, hogy aki szeretne valamit, az el is érheti azt. Régebben én sem hittem volna, de mióta látom, hogy tényleg van eredménye a kitartásnak, hát azt mondom, hogy bármit el lehet érni az életben amit szeretnél. Én el is fogom remélhetőleg, ha kicsit stagnál a súlyom, akkor sem állok meg, nem adom fel…menni fog az lefelé, csak nem szabad abbahagyni azért, mert nem fogyok heti 2kg-t..:P
Apropóó heti 2kg fogyás. Rátaláltam még a mostani fogyi elején egy blogra. Ez nem más, mint a LifeT!lt blog. A blogger aki írja, nagyon nyers és őszinte, ami szerintem marha jó, akármennyire is kegyetlen, mégis célravezető és nem köntörfalazik meg nyalja a seggét senkinek. Ő megmondja a frankót, ha szar vagy,akkor szar vagy, de ha király akkor elismer. Én is szemeztem azokkal az étrendekkel, amiket az ottani lányoknak csinált, talán a mezomorf étrend lenne nekem jó, de ennek ellenére nem kezdtem bele. Hétvégente nemtudnám az ilyeneket enni, amikor Adriánnál vagyok, azt nem fogom elvárni, hogy csak miattam szerezzenek be ezt-azt, amit én ehetek. Ehelyett szerintem a saját magam által kialakított kis diéta is elég jó…legalábbis úgy tűnik, hogy működik. Viszont ha az én blogomat Bence/Tamás esetleg elolvasná….na akkor tuti megkapnám, hogy szarul csinálom és hogy ennek semmi értelme meg úgysem fogok elérni semmit. Márpedig DE én elfogom érni, úgy ahogy januártól áprilisig is elértem, illetve ahogy most is megy szépen lefelé a súlyom. Nincs önsanyargatás, nincs éhezés, meg halálra hajszolom magam dolog. Egyszerűen odafigyelek, heti 5x mozgok minimum egy órát, és heti 0,5-1kg fogyás ami tudtommal egészséges. Elvileg ha valaki ennél többet fogy egy héten, akkor az izmot is veszít. Persze minden diéta alatt veszítesz az izmodból is, ez valszeg elkerülhetetlen, de ha mozgás is van mellette, akkor szépen fogysz és az izmodat is építed. Szerintem így megy ez. Persze én nem vagyok egy hozzáértő, csak valaki, aki alkalmazza ezeket a dolgokat és hatása is van. Bence/Tamás tuti jobban ért hozzá én elhiszem, de nekem tökéletesen megfelel, ha nem fogyok heti 2kg-ot. Tudjátok..Lassan, de biztosan 🙂 Viszont egy dolog, amit én is alkalmazok az LifeT!lt blog olvasása óta, az a Peak fehérjeturmix..igaz még csak 3napja, ez a 4. De eddig úgy tűnik, hogy marad is egy darabig..legalább amíg el nem fogy az 1kg de sztem tovább is (már ha lesz pénzem rá..:D)
Vannak még blogok, amikre rátaláltam, vagy a LifeT!lt kapcsán, vagy valahonnan máshonnan…meglepően sok fogyózós blog van. Mostmár én is olvasok többet is rendszeresen Nonó blogja mellett 🙂
http://malnanagyfogyasa.blogger.hu/
http://debramorgan.blog.hu/
http://keeponmovin.blog.hu/
http://jatsszhogylatszodj.blog.hu/
http://ceshireketket.blogspot.com/
Najó elég..nem fogom itt az összes blogot felsorolni:D Mindenki feltalálja magát, ha ilyen blogokat akar keresni..:P