Nahát ez a nem sűrűn fogok írni dolog ez kicsit túl jól sikerült. Főleg, mert gondoltam ha a mi szobánkban nincs net, akkor megleszek én nélküle is, ezért odaadtam a laptopomat a hétre öcsémnek, mert náluk meg Apa laptopja vmit szarakodott és hiába ismerte fel, hogy van net, nem csatlakozott fel…nehogy egyszerű legyen minden 🙂 Tehát a héten nem volt nálam a gépem, csak pár percekre jöttem netközelbe….de őszintén szólva teljesen jól megvoltam nélküle is 🙂
A vasárnapi verseny nagyon jó volt! Azt ugyebár írtam már, hogy szombaton felvettük a rajtszámokat, ígyhát vasárnap már csak annyi dolgunk volt, hogy kimenjünk a versenyközponthoz és iránysurány futni. Öcskös futott elsőnek, hát mit ne mondjak elég jól nyomta, a 6,5 km-t lenyomta 32perc alatt, aztán végül 53:16 alatt futotta le a féltávot, aztán gyorsan cseréltük a chipet és én jöttem. Bevallom azért izgultam, bár nemtudom miért…nem először futottam le a 10km-t.. Nekiindultam és konkrétan végig futottam, annyi volt, hogy egyszer belesétáltam pár mp-et, amíg megittam a frissítőnél kapott vizemet, mert egyébként 3ból 2szer sikerült magamra önteni a felét 😀 Úgyhogy az uccsó frissítésnél inkább sétáltam picit hogy megigyam aztán futás tovább…a végén a telóm 11,08km-t mért és 68:44-es időt futottam….hát így nézve rohadtjó vagyok, sosem futottam még ennyit, nemhogy ennyi idő alatt 😀 Azért a végén már éreztem, hogy elfáradtam, ráadásul attól féltem, hogy be fog görcsölni a vádlim…nade szerencsére nem volt gáz. A teljes időnk 2:01:41 lett..tökéletesen elégedett vagyok, én is kb. 2órás eredményre számítottam. A félmaraton-váltósok között egyébként 4.-ek lettünk a 9-ből 🙂 Hát aznapra már nem volt semmi edzés, csak este egy kis szaunázás, nade az marhajól esett 🙂
A többi nap is jól telt, minden napra sikerült beiktatnom 1órányi edzést, ami általában 30perc futás volt(5-5perc bemelegítő és levezető séta 6km/h-val, illetve 20perc intervall futás 7km/h és 12km/h váltakozásával)….kemény volt, de a végén mindig jól éreztem magam, hogy ezazz megint sikerült lenyomni egy intervallt…a futás után meg mindig erősítgettem kicsit, a kihagyhatatlan has, illetve főképp lábra-fenékre dolgotam, a felsőtestem már egész tűrhető….csakhát az alsófertáj meg a has-derék…gyááá. Nade majd idővel..:D
Amúgy Adrián önként és dalolva jött velem minden nap kondizni, sőt aztmondta, hogy megjött a kedve a kondizáshoz, csak egyedül nem akar megint elkezdeni járni. Mondtam neki, hogy ha ezen múlik járok és vele szívesen. Véglis nem lenne rossz, amíg ő dolgozik addig én itthon lenyomok egy kis Enikőt, aztán utána együtt mehetünk kondizni(ahol persze azért először megkéne mutatnia vmi személyi edzőnek, hogy konkrétan mithogy, meg azért egy minimális edzéstervvel is kiegyeznék:D) Szóval ez most a helyzet, ha Adrián tényleg komolyan gondolja, akkor lehet, hogy belevetem magamat a konditerem világába.
Egyik nap nyomattunk egy másfél órás kis bringázást is, 20km-t tekertünk…nem volt rohamtempó, bár én nyomtam volna, de a többiek elég ráérősen tekeregtek..:D Teniszeztünk is egyik délelőtt, habár még mindig nem a kedvenc sportom, de talán már egy fokkal jobb vagyok, mint tavaly..:D JA és tegnap voltunk kalandparkban, ahol 2órán keresztül mászkáltunk egy drótkötélpályán, ráadásul én az extrém pályába is belekezdtem, de brutál volt, szóval inkább visszamásztam az elejére és lejöttem 😀 Mondta is a csávó aki ottvolt, hogy nagyon ritkán van olyan, aki arra felmegy. Miután hazaértünk mentünk Adriánnal lávaköves masszázsra, aztán jöhetett egy óra kondi. Végre guggoltam amúgy a héten nagy súlyokkal is, a legtöbbet tegnap…3x16guggolás 20-25kg-mal a vállamon(nemtudom pontosan, hogy mennyi lehetett a rúd..), illetve 3×8-8 kitörés szintén 20-25kg-mal….Mára meg tádádádámm mindenhol izomlázam van, a seggemben nagyon durván, de a karjaimban is a mászkálástól. Ígyhát mára meghirdettem egy pihinapot.
A kajálás szerintem egész jól ment amúgy. Habár reggelire nem mindig volt sajna az a magos kenyér, ami a legegészségeseebbnek nézett ki (még azt is meg merem kockáztatni, hogy látott tk. lisztet is:D), nade azért próbltam okosan enni. Reggel általában 1-2sz. kenyér vagy zsemle sok zöldséggel, felvágottal,sajttal…vagy zabpehely édesítővel és forró tejjel nyakonöntve….vagy mindkét verzióból kicsi 😀 Napközben nemvolt konkrét kajálás, esetleg 1-1 müzliszelet, abonett vagy ilyesmi(najó néha becsúszott egy kis nasi is, de azért javarészt jóvoltam)….Vacsinál sem a minőséggel, hanem inkább a mennyiséggel volt gond. Általában marhasok zöldséget ettem és mellé vmi olyan husit próbáltam ami még belefér. Nahát megcáfoltam azt, hogy zöldséggel meg hússal nemlehet teleenni magadat…nagyon tele lehet 😀 Azzal próbáltam még cseleskedni, hogy ha valami olyan leves volt(általában krémlevesek…tudom tejszín dehát ezvan), akkor ettem levest is, hogy telítsem a hasam. A lényeg, hogy nem ettem este soha tésztát, rizst és krumplit is talán 1-2 este de akkoris minimális adagot…Egy este volt szívás, mert akkor a csilisbab és a rántott hús közül kellett választani, gondoltam a rántott hús talán egy fokkal jobb soksoksok zöldséggel, mint egy nagy adag csilisbab. Sütit sem ettem, inkább desszertnek egy almát ha édeset kívántam. Egyetlen este volt, amikor Adrián hagyott 1db túrós derelyét és azt megettem kóstolásképp 🙂
Mindent összevetve szerintem annyira nemvolt durván vészes a hét, fogyni biztos nem fogytam, mert azért 1-1 este vagy napközben tényleg becsúszott egy kis nasi, nade súlytartásra talán jó volt.
Holnap megint suli…deszar lesz 4:45-kor kelni a fél9-es kelések után jajjjj 😦 Vasárnap megírom az első modulzárómat is, ami szerintem gyerekjáték lesz, dehát ott kell lenni, meg kell írni..nincs mese…
Nade holnaptól visszatérünk a régi kerékvágásba, számolgatásba és rendes kajálásba. Azért megkell hagyni, imádtam ezt a hetet végig Adriánnal ♥, nameg a sok lustizással, közös programmal. Eltudtam volna viselni még ott egy hetet.. 😀
Viszont most vissza az álomvilágból a szürke hétköznapokba, remélhetőleg jövőhéten már tényleg vezetni is fogok, aztán megy minden ahogy kell.
Szép estét nektek! 🙂