Az utolsó írásom óta szépen megy az újrakezdés, mondhatni tökéletesen megy..:D Az első 2hét alatt le is ment 2,5kg, bár ez tuti, hogy csak a decemberi “leszaromeszekamijólesik” hónap után a felesleges víz lehetett, bőven megelégszem azzal is, ha az elkövetkezendő időszakban 2hetente 1kiló lemászik rólam. Nem sietek sehova, élvezem most a helyzetet.
Azért látom a tükörben is a változást, MÁR MOST! Örül is a hülye fejem, hogy végre kezd visszatérni a régi formám, nem úgy látom magamat minden nap, mint egy telibeszart búvárruhát.
A kaja még mindig flottul megy, amit úgy esetleg “bűnnek” lehet venni, az az, hogy múlt hétvégén vettünk kimért kesudiót és mandulát és este jól megettük filmezés közben. De igazából még azzal együtt sem voltam valószínűleg vészesen a kalórialimit felett, mivel aznap kevesebbet is ettem. Néha meg kell ilyen is…és kurvajó voltam, mert csak a magokat ettem, az már meg sem hatott, hogy A. utána ott tolta mellettem a csipszet meg a csokit….kinek kell az 😀
Hihetetlen amúgy, hogy mennyivel jobban mennek az edzések, mióta normálisan eszem. Múlt héten és a mostani héten is voltam végre szerdán futni,(nemsokat, csak 5-6km-t) ergo heti 6 edzés tolok…minden gond nélkül 🙂 Izomlázam persze van, de az eddig is volt, mert azért nem lötyögős edzések ezek, hanem odateszem magam rendesen 🙂
Egyszóval most örömbódottág van, remélem így is marad a helyzet, már csak egy olyan munkahelyet kéne találnom, ahol nem basz az ideg egész nap a sok hülye miatt és nem kell kaják mellett álldogálnom. Persze ez is folyamatban van, aztán ki tudja mi lesz belőle… 🙂
Szép délutánt nektek, én 6-kor tolok egy jó kis funkcionális köredzést a hét zárásaképp 😉