Újabb hét kezdődik

Ahhoz képest, hogy hétfő van…hát nekem tökjó napom volt bakker 😀 Meglepő..

Kezdhetjük azzal, hogy Adriánnak végre megvan az új matraca az ágyra, ami rohadtul kényelmes és olyan jót aludtam rajta, hogy hűűűha…mindenféle citromfűtea és akármi nélkül is 🙂 Aztán reggel hazajöttem, reggeli, punnyadás egy gyors tízórai aztán készültem is futni. Most  volt talán a legnagyobb hó, amiben eddig futottam…bár persze már ez is olvad..-.-” Szóval nemvolt olyan vicces folyamatosan a pocsolyákat kerülgetni, de nemérdekelt, hogy milyen idő van….ha hétfőn futás van, akkor bizony futás van 😛 Azért a GPS kicsit felidegesített az elején, mert az első 0,75km-t nem akarta még mérni, mert nem találta a jelet..fuck…nade miután hazaértem, hozzászámoltam a távhoz azt is, amit amúgy nem mért…összesen 6,07km-t futottam 39:39 alatt…hát tegnap jobb voltam, de nemgáz…főleg, hogy eleve úgy indultam neki, hogy megint kb 30-40perc és olyan 5km körül leszek 😀 Este lenyomtam Enikőtől a Max tabata és has-far edzést…most a tabatánál a súlyzón kicsit emeltem….roppant cseles módon a súlyzókra rácsatoltam a lábsúlyokat is…így 2x3kg-mal nyomtam…hátja,éreztem is, hogy nehezebb…de mindig kell a kihívás 😛 😀

Snapshot_20130114_1

A kaja sztem jól alakult ma, egésznap nem voltam éhes és jól is zártam a napot 🙂

Mai menü:

R: múltkori “nokedli” másik fele 15gr mákkal, 15gr keményítőből és vaníliaaromából készült “pudinggal”

T: 100gr natúrjoghurt, 20gr tescos müzli, tejeskávé 1dl 1,5% tejjel

E:  150gr pulykamellfilé, 200gr párolt borsó-bébirépa keverék, 50gr bulgur, 50gr cottage cheese

U1: zabkása: 145gr alma, 30gr zabpehely

U2: Star-tec vaníliás fehérje 2db pufirizzsel

V: 100gr főtt sonka(olyan, mint ami húsvétkor van..nyamnyam:D)

Összesen: 1490kcal  165gr ch   30gr zsír   126gr fehérje

2013-01-14

Apának holnap lesz a szülinapja..már ki is találtam, hogy milyen tortát kap, mert láttam rajta, hogy amikor mondtam, hogy majd csak szombaton kap egyet együtt Anyával, akkor kicsit elszontyolodott…Szóóóóval csinálok ilyen bociszelet/búvártúrós ki milyen néven ismeri…szóval olyan tortát, ami csokis alap és túró van benne…nyamiii 😀  Na majd holnap lövök róla képet is, ha szép lesz 😛

Nemis tudom mit írhatnék még…mára sztem ennyi voltam, holnap jövök 🙂

Szép estéét a jónépnek!

Reklámok

10 thoughts on “Újabb hét kezdődik

  1. Én ma pl túlkajáltam, kb 2500 kcal-lal zártam a napot, letoltam egy Pure Cardiot, de kevéske volt szerintem. Mondjuk ennél már ettem horribilisebb mennyiségeket is és meg sem látszott. Úgyhogy nem stresszelek.

    • 1 nap az semmi, azzal nincs is gond…csak ha több napig folyamatosan megy ez 🙂 Néha meg talán jót is tesz egy kis töltőnap a szigorú korlátok között 😀

  2. Nekem tegnap pont nagyon ehetnékem volt egész nap, de talán túlélem. 😀
    1500 kalória mellé mennyit tornázol? Mert ugye abból még lejön, amit lemozogsz, és most kíváncsi lettem. (u__u)

    • Hááát én most január 7 óta napi 2x tornázok, úgy csinálom, hogy heti 4xPéntek Enikő zóna max dvd, heti 3×30-40percfutás és 2×30-40perc TRX…a szerdai nap olyan, amikor a futás mellé akármilyen tornát választhatok 🙂 Valószínűleg ehetnék kicsit többet is emellé, mert naponta több, mint 1000kalóriát égetek az edzéssel, de ígyis olyan, mintha egésznap ennék és nem is vagyok éhes 😀 Viszont, ha így nemmegy majd a fogyás, akkor változtatok 🙂

      • Azért nem semmi mennyiség a napi 1000 kalória. Én fele annyit szoktam egy óra alatt. 🙂
        Csak azért kérdeztem amúgy, mert kíváncsi voltam, hogy így megy-e a fogyás, mivel lényegében akkor 500 kcal az, ami marad a szervezetednek naponta.

      • Összességében kb 1,5óra edzés jut minden napra 🙂 Pénteken mérek, aztán kiderül, hogy megy-e a fogyás…a tükör alapján amúgy mindenképp látszik, hogy változok 🙂 Nekem meg amúgy igazából a centik számítanak nem a kilók. Na majdmeglátjuk 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s