Lifetilt&Insanity 23. nap

A mai nap egy picit fáradtan indult, megint 6kor keltem, de most valahogy nem pattantam ki az ágyból simán, inkább nehézkesen másztam ki onnan. 😀 Bár utána egész gyorsan felpörögtem, szal nem volt probléma ha úgyvesszük…csak nem indult olyan gördülékenyen a napom, mint szokott. Reggel még mindig fájt egy kicsit a fejem, de aztán ittam kávét és jobblett. Suliban megint fájt, akkor bekaptam egy Nurofent, aztán akkor megint jobb lett, egész nap csak icipicit fájt.

Egész gyorsan elment a nap, kivéve az utolsó 2 órát. Az utolsó 2 óra ugyanis szakmai angol, ami teljesen jó lenne, mert én tényleg nagyon szeretem az angolt, NADE ez a tanár valami iszonyú szerencsétlen és buta és egyszerűen nembírom….már a fejemet verem az asztalba, mire végre letelik az a 90perc. Nagyon nem tud tanítani, sajnos ezt már mások is mondták. Kár, hogy vele van a 2 angoltanárunk közül több órnánk, mert év elején még örültem, hogy fú ennyi angollal nem is kéne különórára járnom és lehetne nyelvvizsgám, de most már kezdek kételkedni benne. Nem tudom mi lesz, majd még eldől…:/ De ez így elég fos helyzet..

Miután végre hazaértem, gyorsan megebédeltem, mert már elég éhes voltam. Ma is hal volt, de most Anya olyanjól megsütötte, hogy nem olyan szottyadt szar lett,mint ami múlthéten, hanem egész baráti 😀 Picit elsózta, de az még elnézhető..:D Holnap megint halazunk, aztán végre elfogy ez a szarfajta…

Egyébként a ruha, amit írtam hogy vaterán 800ft-ért licitáltam rá…hát bebukott a mutatvány. Ugyanis tegnap 2órával a licit vége előtt, az aki indította az aukciót fogta magát és törölte az egész licitálást…gondolom 800ft-ért nem akarta eladni a ruhát. Dehát baszki, rohadjon meg az ilyen akkor ne 1Ft-ról kezdődjön a licit, adjon meg fix árat aztán majd megveszik annyiért. Nagyon ideges voltam…most fogalmam sincs milyen ruhám legyen meg honnan. Van még másfél hetem kitalálni..fasza :S

Uzsira ma túró volt körtével és kivivel, mivel pont tegnap rakott ki a Nonós csoportban valaki egy tökjó receptet ilyen túró-gyümi kombóra, hát kipróbáltam. Asszem én kicsit sok tejet tettem hozzá, legközelebb fél deci helyett elég lesz negyed is. Megspékeltem egy kis ételfestékkel is és tádámm 😀 Amúgy fincsi volt 🙂 Mostanában próbálom a kajáimat szépen és igényesen lefotózni, aztán legalább azzal is gazdagítom a bejegyzéseket, hogy felteszem ide…legalább nem csak a sok szöveg van 🙂

A héten kicsit megkavarom az edzéseket, tegnap ugyebár még az órarend szerint csináltam, viszont ma Plyometric cardio circuit lesz, holnap Cardio power&Resistance, aztán csütörtökön Cardio recovery és Plyometric cardio circuit, pénteken pedig megint Pure cardio és Cardio abs. Csak azért kavartam, mert egyrészt Cardio recovery mellé nem akartam Pure cardio és Cardio abs kombót csinálni mert az már sok lett volna, ezért felcseréltem Plyo-ra, de akkormeg holnap és holnapután is Plyo lenne, úgyhogy felcseréltem a mait és a holnapit is 😀 Fú ez elég bonyolult lett leírva, nade a lényeg a lényeg hogy megcsinálom mindegyik napra az edzést, csak most kicsit kavarodva 😀

Szóval ma Plyometric cardio circuit volt….megint 25perc ment megállás nélkül, aztán már muszájvolt megáállnom…kíváncsi vagyok mikor lépem már át ezt az ominózus 25perces időt. Bár már nem sok időm van rá, mindjárt vége a sima edzéseknek…:) A mai edzés amúgy ment rendesen, persze Ski abs és In/Out megint kinyírta a combomat, de azért már lassan csakcsak belejövök, kicsit mindig jobban bírom 😀

Tök durva, hogy hétfőn már egy hónapja benne leszek a “programban”…igazság szerint a Lifetilt étrend ugye 70napos, viszont ha ilyen ütemben halad a fogyás, akkor lehet 60nap lesz belőle…vagyishát konkrétan addig csinálom, amíg az Insanity-t is…Bár aztán kitudja az Insanity hogy lesz, mert a maxos edzéseknél már lehet nem fogom bírni erővel/idővel, hogy a Max recovery-vel egy napon megcsináljak mégegy edzést. Hát fene tudja, majd kiderül hogy hogy tudom alakítani..:) Lényeg a lényeg, hogy akkor lesz vége a Lifetilt étrendnek, amikor végzek az Insanityvel…aztán majd a végén meglátjuk hány nap lesz ez 😛

Egyébként a Nonó-s facebook csoportból egy csajszival business-eltem, mert el akarta adni a Protein 85 csokis fehérjeporát, amiben még van kb 850gr(azt írta, hogy zacsival együtt 974gr..szal még lehet többis van benne)…namármost én lecsaptam rá, úgyhogy elvileg a héten ha minden jólmegy ide is ér…egyébként 4000Ft-ban egyeztünk meg postaköltséggel együtt, szerintem teljesen baráti, ha azt nézzük hogy eredeti áron 5590Ft…Akart adni hozzá egy Protein70 fehérjeszeletet is, nade olyat már rendeltem egyszer és az vmi ótvar szar, úgyhogy inkább lemondtam róla 😀 Egyszóval a fehérjekészlet feltöltve most egy darabig…elég gyorsan fogy így az előírt étrend alatt azért. De sebaj, mindent a cél érdekében ugyebár 😀

Mellékesen egyre könnyebb ez az egész “program”…már nemis programként élem meg, hanem nemis tudom. Tök simán megy, nem éhezek, nem kívánok mást mint amit épp ennem kell. Tudatosítottam magamnak, hogy na akkor ma ez a menü és ezt eszem..ennyi. Nem is értem, hogy hogylehettem akkora ökör tavasszal/nyáron, hogy nem voltam képes odafigyelni a kajálásra. Akkor mostmár csak súlyt kéne tartani…NADE eljön lassan a súlytartó időszak is, már nem sok kell hozzá 🙂 Dejóóóóóóóólesz! Amúgy érzem, hogy a gatyáim egyre nagyobbak rajtam, úgyhogy ez tutira jó jel 😀 Hétfőn mérlegelés és centizéééééééés :)Persze most fog megjönni hétvégén a mikulás, de azért remélem haverok maradunk hétfőn a mérleggel.. Szerintem képet is csinálok majd, de azt majd csak az egésznek a legvégén teszem közzé talán. 😛

Azt hiszem, mára ennyi voltam, holnap jelentkezem. Szép estét mindenkinek! 🙂

Reklámok