Nőnapvan..

…viszont nemérzem túl jól magam. Egésznap olyan érzésem van, mintha kikéne fújnom az orrom, de közben alig jön valami. Ráadásképp olyan érzés van a torkomban, mintha vértnyelnék vagyén nemtom. Nem torokfájás vagy ilyesmi, egyszerűen nemtom. SZAR. Emiatt a mai futás elmarad, pedig jólenne és bűntudatom van, hogy ma nem mozogtam(azonkívűl, hogy suliba elsétáltam meg az árkádban mászkáltam kicsit..)

Egyébként a mai nap megint jó korán indult, mivel 4:20kor keltem, összekészülődtem, reggelit gyártottam aztán indultam is a buszhoz. Ma kivételesen sikerült kicsit aludnom a buszon, szóval nem volt olyan hatalmas hullázás. A fél1es busszal jöttem is haza, fél3ra itthon voltam és elmentem a háziorvoshoz. Valahogy sejtettem, hogy nemfog tudni sok okosságot mondani, megmozgatta a vállamat meg nézegette, nyomogatta, kérdezte holfáj…Aztán adott egy beutalót röntgenre meg felírt valami fájdalomcsillapító-gyulladáscsökkentő cuccot. Persze nem cataflam-ot mert mondtam, hogy az szartsem ért 😀 Szóval holnap reggel irány a röntgen, aztán visszaviszem az eredményt a háziorvoshoz és kíváncsi leszek mit fog mondani. Bár sztem a röntgenen rohadtul nemfog látszani semmi. Na mindegy, majd kiderül. A gyógyszert holnap kiváltom aztán indulamandula gyógyszerszedéssel.

A mai napon már ügyes voltam a kajálással, pedig Spar-ban nézelődtem annyiféle finomságot hogy húha..:D Mindent a szemnek ugyebár…:P

Felkelés után(kb 5kor): 1sz. házi müzli,kávé üresen…összesen:115,561kcal   13,15g ch

R: zabkása: 50g zabpehely, víz, folyékony édesítő, fahéj…összesen: 179,5kcal  28,05g ch

T:  200g alma(60/14), 125g narancs(50/10,625), 60g kivi(33/6,78)….összesen: 143kcal   31,405g ch/egyébként alma-narancs kevesebb volt, de nemvolt kedvem újraszámolni:D/

E: fél zacsi barnarizs(166,5/34,5), 223g pulykamellfilé(232/9,43), 160g párolt zöldség(88/16,6), 115g párolt kelbimbó(56,35/7,24)…összesen: 542,85kcal   67,77g ch

U: omlett: 50g light sajt(109,5/0,85), 3sz. csirkemell sonka(39,6/1,02), 2tojás(136/0,6), 2abonett(30/6,2), 50g kígyóubi(5,5/0,83)…összesen: 320,6kcal   9,5g ch

V: fehérjeturmix 1dl vízzel(110/0,7), 100g ribizli(33/7)/anya most vettki a fagyasztóból, muszájvolt megkóstolni:D/…összesen: 143kcal   7,7g ch

Napi összes: 1444,5kcal   157,475g ch

Most tök szarul érzem magam amiatt, hogy nem mentem futni. Esküszöm inkább megyek holnap 2x napközben amikor jobb idő van, minthogy most este a hidegben…nameg ráadásul a sötétben. Tegnap is olyan full sötét volt az utcákban amerre futottam :O Hiába közvilágítás meg minden, az utca egyik oldalán voltak csak lámpák, de azok is mintha semmitsem értek volna…Ilyenkor nemszeretnék kutyával/kocsmábóltántorgó részeggel találkozni asszem:D

Szóval szerintem holnap a reggeli röntgen és orvos után elmegyek egy körre, aztán majd később egyszer délután is. Inkább azzal bepótolom a mai kihagyást…:P Bár persze nem ugyanaz, mert külön nap..dehát még mindig jobb, mint a semmi.

Egyébként ma tényleg hülyén érzem magam, mióta hazaértem ráz a hideg, pedig harisnya,2vastag zokni,melegítőnaci,póló,vastagpulcsi van rajtam. Lázam sincs, sőőőt 35,9fok volt mikor mértem. Nemtom miaszarvan de nem kéne lerobbanni…

Hoolnap egyébként zöldségnap lesz, mint már említettem. Várom már tökre…imádom a zöldségeket na 😀 Lehet, hogy befigyel majd egy kis tejföl/sajt/tojás is, de szerintem annyi belefér a napba..:) A lényeg a méregtelenítésen van..:)

A hétfőtől tartandó étrendemet az előző bejegyzésben láthatjátok, remélem sikerül is úgy tartani ahogy én elterveztem és mennek is majd lefelé a kilók szépenlassacskáán. Húsvétra jólenne elérni a súlytartó időszakot, van még egy hónapom rá..:)

Reklámok

4 thoughts on “Nőnapvan..

  1. Szoktál teázni?
    Mert ha szereted a teát, akkor ilyenkor ha megiszom 2xfél liter forró friss citromos teát, az nálam bevált:)

    A sötétben futással én is így vagyok, a héten se kedden, se szerdán nem mentem, mert már sötét volt mire hazaértem, és egy bicikli úton futok, ahol nagyrészt még világítás sincs, és hát fosinger vagyok:(

    • Igen szeretem a teét, tolom is már magamba jóforrón, mert mára a takonykór mégrosszabb mint tegnap…:/ Azért most délután elmegyek futni, max viszek egy raklap zsepit…de mamár akkorsem lustálkodok:D

  2. Nemjó ötlet szerintem futni ha gethes vagy. Megizzadsz azért még mindig hideg van, még jobban megfázol, aztán meg egy hetet kel kihagyni 2-3 nap helyett… Ilyenkor esetleg célszerű visszavenni a kcal-t 200-al, ha nagyon kompenzálhatnékod van:)

    • Hát igen végül nemis mentem futni. Most jókislány módjára úgydöntöttem hétfőig kikúrálom magam rendesen aztán hétfőtől újult erővel belecsapok a lecsóba 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s