Csütörtöki mozgolódás

(vicceskép:D)

Nah, ma úgydöntöttem, hogy a futás kimarad. Egyrészt, mert egésznap szakadt az eső, talán most is esik kicsit…énmeg észrevettem tegnap este, hogy szerintem valami megfázásféle kerülget, de nemakarom megkockáztatni, hogy megfázok aztán taknyomnyálam összefolyik és nemtudok rendesen edzeni. Másrészt megintcsak elég későn sikerült tornáznom, kb negyed 4kor álltam neki és kb fél5ig nyomtam, szóval még elég fáradtnak érzem a lábaimat a futkorászáshoz….de jobban aggaszt a szar idő meg a megfázás…ja és a térdem is fáj..az is, amelyikre ráestem, de érdekes módon a másik is. Igazából nem nagyon izgat, majd elmúlik..csak fogalmam sincs mitől fájhat.

Szóval végül ma lenyomtam Tatarek Rezső 60 perces zsírégető edzését, utána pedig Réka 2011-es dvd-jéről 20perc csípő-popsit(A). Megizzasztott eléggé, jóvolt már mozogni. Kicsit bűntudatom volt, hogy tegnap kihagytam a tornázást. Ma meg kicsit a futás miatt. Na de holnap már tutira futok, mert reggel 7től ébren leszek, lesz időm délelőtt tornázni és este meg tudok majd futni kipihent lábakkal. Teljesen jó lesz. Így is meglesz a heti 3futás, 4torna….ami szerintem egészjó arány azért..:)

Anya volt ma a háziorvosunknál…még kb 1hónapja vagy talán kicsit több ideje voltam laborban,vérvétel vizelet ugyebár….megjött az eredmény még akkor, de anya erőlködött, hogy menjek el a háziorvoshoz megmutatni, mert volt 1-2érték ami magasabb mint kéne vagy ilyesmi. De mivel én jól érzem magam és semmi bajom, így mondtam neki, hogy ha ő kíváncsi rá menjen és kérdezze meg 😀 Az egész labort is ő akarta, mert hogy szerinte sápadt vagyok…hátistenem ilyen a színem, elkéne kezdenem szolizni, hogy ne piszkáljon..:D Szóval lényeg a lényeg, hogy Anya mondta ma, hogy a háziorvos mondta, hogy megint elkell menni laborba, mert magas az acetonszintem, meg vmi májműködést magyarázott. Anya mondta a dokinak, hogy fogyózok…erre ő, hogy attól lehet magas az aceton, hogy éhezik a szervezetem. Nahát pedig rohadtul nem éhezik..az, hogy 1-2x azt érzem, hogy éhes vagyok este..hát istenem sosem akarnék lefeküdni degeszre teletömött hassal..és ha nem csak turmixot innék vacsira, akkoris éhes lennék egy idő múlva a rendes kaja után is. Szóval szerintem ez baromság…megamúgyis…ha valami bajomlenne, valszeg érezném nem? Mindegy, hát majd elmegyek mégegy laborra aztán kiderül hogy wtf. A májműködős dologra nem emlékszem pontosan, hogy hogyvolt,de szerintem az meg attól is lehet, hogy fogamzásgátlót szedek. Fenetudja igazából…nemtudok én semmitmár..:D

Csütörtök

Na, 9:25ös busszal megyek haza. Negyed 8kor keltem, hát mitnemondjak elgondolkodtam, hogy milenne ha inkább a 11:25össel mennék, de azon mindig kurvasokan vannak, a sofőr nem enged fel több embert, mint amennyi ülni tud…szóval inkább a 9:25ös…hátha ilyen ratyi esős(tehát teljesen “téli”) időben nem sok embernek lesz kedve buszozgatni:D Bár sztem ez csak álom, én a pécsi pályaudvaron még nem szálltam úgy buszra, hogy ne pogóztak volna körülöttem az öreg nénik-bácsik a helyért…amellett,hogy ingyen utaznak még tolakodnak is…jajjde utálom:D

R: 3abonett, 8szelet parizer(2szeletet nem akartam otthagyni rohadni februárig azért 8:D), mustár, zöld tea

E: sütistányérnyi szecsuáni csirke rizzsel(ahh de kívántam már ezt:D)

U: kb 2-2,5dl kefír, 5-5szelet sajt,parizer,4szelet kígyóubi,1kis savanyú paprika

V: fehérjeturmix

Amúgy azért ez a koránkelés, mert még hazaindulás előtt be akarok menni az Árkádba Adriánnak ajándékot venni. Tudom, hogy nem olvassa ezt a blogot, de azért nem írom le, hogy mit kap tuti ami biztos 😀 Anyáéknak is megálmodtam, hogy mit adjak…nem egy nagy szám, de személyes és nem kerül 10millió ft-ba…öcsivel sztem összedobunk rá ketten, bátyám úgyis már biztos vett mást. Ha mégsem, akkor beszállhat őis 😀